Hiszen az iderendelt expat karrierje adott: egy előre megállapodott pozícióra jön Magyarországra, előre meghatározott időre és a kirendelés lejártát követően a karrierjének következő állomása is sejthető.
Ezzel szemben a házastárs feladja otthoni karrierjét és állásajánlat nélkül idejön egy idegen országba, többnyire magyar nyelvtudás nélkül.
Erre a sémára épülnek a cégek relocation szabályzatai is, azaz, ez alapján kérik az idetelepülőkre vonatkozó szolgáltatásokat is.
Mit jelent ez?
Gyakorlatilag a „családfő dolgozik, a feleség otthon ül” klisé alapján a relokációs csomagban is csak olyan szolgáltatásokat kérnek a házastársaknak, mint a kötelező engedélyek, lakáskeresés, iskolakeresés.
Csakhogy a betelepülők igényei is változnak: már nem csak azt várják el, hogy segítsenek letelepedni a nem dolgozó házastársnak, hanem azt is, hogy adott esetben a cég támogassa a másik fél karrierjét is.
A házastársak egyre inkább úgy érkeznek egy újabb országba, hogy folytatni akarják a munkájukat, mi több, előre is lépnének. Ezért általában tisztában vannak azzal, hogy a relokációval foglalkozó cégek milyen segítséget nyújthatnak - és igénybe is akarják venni ezeket a szolgáltatásokat.
Például szeretnének többet tudni a helyi munkaerőpiacról, a jogi és adózási szabályokról, és segítséget kaphatnak az önéletrajz megírásához, hogy az megfeleljen a helyi viszonyoknak.
Bár a legtöbb cég nem nyújt munkalehetőséget a házastársaknak, ugyanakkor egyre nagyobb igény lenne arra, hogy a család érdekeit is figyelembe vegyék.
Mivel legtöbbször a házastársak döntenek, az ő elkötelezettségüket is meg kell nyernie a cégnek- főleg, ha egy fontos, stratégiai vezetőt szeretnének Magyarországra hozni.
Ennek fényében mit gondolsz, a ti relocation szabályzatotok megfelelően támogatja a házastársakat?
Amennyiben segítségre lenne szükséged a szabályzat stratégiai szempontból való átírásában, javaslat tételben vagy esetleg ötletekre van szükséged, keress bennünket, állunk rendelkezésedre!
.

Kommentek
Novák Imre - - 2011. November 24. 10:47:53
Nekünk meg a központi szabályzattal kell mennünk, ha tetszik, ha nem, abban elég jól le van írva, hogy kinek mi jár. Persze, vannak akik az alól is kivételek..:)
Válasz erre
Papp Erzsébet - - 2011. November 24. 10:09:41
Nálunk korlátozottabb a dolog, de megmondom őszintén, nem szokott panasz lenni, az expat feleségek általában hozzászoktak már, hogy háztartásbeliek a kiküldetés alatt.
Válasz erre
Kati - - 2011. November 24. 09:42:57
Érdekes téma. Szerintem nálunk megfelelő támogatást kapnak: orvosi ellátás, iskoláztatás (gyereknek), családi nap..stb- ésszerű keretek között kell tartani azért természetesen.
Válasz erre
1 / 1