Letelepedést 70 millióért?

2019. július 22., hétfő 13:40 Írta:

Bár még csak tervezet született, jó eséllyel hamarosan módosul a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény,

amely alapján harmadik országbeli – vagyis a közösségen kívüli – államok polgárai esetében a nemzeti letelepedési engedély megadásakor különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül, ha a kérelmező igazolja, hogy akár ő személyesen, akár a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság minimum 250 ezer euro (kb 70 millió forint!) értékben vásárolt legalább öt évre szóló értékpapírt.

pénz.jpg

Mit jelent a különös méltánylás?

A hatályos törvény szerint, ha fennáll a különös méltánylást érdemlő körülmény, akkor a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter döntése alapján bizonyos feltételek – például tartózkodási engedély vagy ideiglenes letelepedési engedély – nélkül is kaphat nemzeti letelepedési engedélyt.

Az új szabályozás szerint a különös méltánylást érdemlő körülmények listájára a kérelmező egyéni körülményei, családi kapcsolatai, egészségi állapota, valamint Magyarország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sportérdeke után most valószínűleg felkerül az állampapír vásárlás is.

Miért van erre szükség?

Az eddigi nyilatkozatok és indoklások szerint az állam finaszírozását várják, valamint feltételezik, hogy a letelepedést vásárlók más befektetéseket is eszközölnek, ami élénkítő hatású lesz e kereskedelemre, az ingatlanpiacra és a befektetési piacokra.

Hogy ezek a feltételezések tényleg valóra válnak e, az majd a gyakorlatban kiderül… Az egyik internetes hírportál értesülése szerint ugyanis semmilyen megalapozó tanulmány nem előzte meg a tervet, hanem nemzetközi példák alapján dolgozták ki az új jogintézményt.

Szerintetek milyen hatása lesz? Jó vagy rossz ötlet a befektetői letelepedés bevezetése?

Címkék: relocationbefektetői letelepedésletelepedési engedélyáttelepülésáttelepülési szolgáltatásBevándorlási Hivatalengedély ügyintézés,

Kövess minket Linkedin is: http://www.linkedin.com/company/expat-center-hungary

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Írd le te is a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé.