Az Európai Unió országai egymás állampolgárai számára is biztosítanak térítésmentes egészségügyi ellátást. Az orvosilag szükséges egészségügyi szolgáltatásokat az Európai Egészségbiztosítási Kártya birtokában igényelhetik az arra jogosultak.
A kártya, ideiglenesen, az unió határain túl, az EGT (Európai Gazdasági Térség) országaiban és Svájcban is érvényes, vagyis jelenleg 32 országban biztosít az ellátórendszerhez való hozzáférést. Fontos azonban tudni, hogy minden országban kizárólag az állami társadalombiztosítóval szerződött egészségügyi intézmények fogadják el. Hogy milyen kezelések indokoltak, azt az orvos dönti el, de vannak államok, amelyekben nem minden eljárást finanszíroznak a tagállamok állampolgárai számára. Érdemes előzetesen tájékozódni arról, hogy pontosan milyen egészségügyi szolgáltatásokra jogosult az adott országban az, aki az Európai Egészségbiztosítási Kártyával rendelkezik.
Akadnak olyan államok, ilyen Belguim, Franciaország, Luxemburg és egyes ellátási formák tekintetében Finnország is, amelyekben a biztosító utólag térít csak. Vagyis a betegnek ki kell fizetnie az ellátást, majd a számla alapján visszakapja a pénzt. Hasonló ez ahhoz, ahogyan Magyarországon egyes magán, piaci alapon működő biztosítók járnak el.
A kártya elsődleges célja, hogy a külföldön dolgozó uniós polgároknak egy krónikus betegség esetén ne kelljen a kezelések és gyógyszerek felírása miatt rendszeresen utazniuk, ugyanakkor az akut problémáknál is jól jöhet, ha a sürgősségi ellátáson túl is hozzáfér valaki az adott ország egészségügyi rendszeréhez.
A magyarországi állandó lakhellyel és betegbiztosítással rendelkezők a kormányablakokban indíthatják el az igénylést. A kibocsátott kártyák 36 hónapig érvényesek. Bővebb információt a Nemzeti Egészségbiztosítása Alapkezelő oldalán találhatnak az érintettek.
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – Európai Egészségbiztosítási Kártya (oep.hu)