Idén már tizedik alkalommal nyeri el az osztrák főváros a világ legélhetőbb városa címet. A listát a politikai, gazdasági és társadalmi helyzet mellett többek között az oktatás minősége, az orvosi ellátás színvonala és a tömegközlekedés használhatósága is befolyásolja.
Az Economy Intelligence Unit listáján közel 200 világvárost rangsorolnak aszerint, hogy mennyire kényelmes és biztonságos ott az élet. Több szempontot figyelembe véve pontozzák a településeket, majd az összesített pontszámok alapján készül el a lista, melyet idén ismét Bécs vezet. Az elmúlt években többször is az osztrák főváros állt az élen, de tavaly, a drasztikus járványügyi korlátozások miatt hátracsúszott, csak a 12. volt. Idén azonban ismét első, hajszálnyival megelőzve Koppenhágát.
A dobogó első három fokán négy város áll (a harmadik helyet megosztva kapta két település), ezek közül három Európa területén található, ami azt mutatja, hogy még mindig az öreg kontinensen találhatóak a legélhetőbb, legbarátságosabb nagyvárosok. A megosztott harmadik helyen Zürich mellett Calgary szerepel. Vagyis a három európai város mellé Kanada egyik nagyvárosa fért fel a dobogóra. Nem változik a helyzet jelentősen akkor sem, ha az első tíz helyezettet nézzük, itt ugyanis Kanadából Calgary mellett Vancouver és Toronto kapott helyet. Ázsia és Ausztrália a tizedik helyre fért csak fel 1-1 településsel, Oszaka és Melbourne került be az első tíz közé.
A lista végén Afrika az úr, Algír, Tripoli és Lagos a 170-es lista sereghajtói. Ezek a települések nagyon alacsony pontszámokat kaptak a biztonság és az elérhető szolgáltatások színvonala miatt.