facebook

Ukrán menekültek munkába állása az egészségügyben

Ukrán menekültek munkába állása az egészségügyben - EXPAT-CENTER

Sok területen várják tárt karokkal az Ukrajnából érkezett, képzett munkaerőt. Bár a menekültek nagyobb része csak átutazik hazánkon, akadnak akik itt telepednének le vagy legalábbis Magyarországon szeretnék kivárni a háború végét. 

 

A menekülteknek nemcsak anyagi okok miatt fontos, hogy mielőbb munkába állhassanak, hanem mentálisan is sokat ad, ha hasznosnak érezhetik magukat. Hazánkban pedig több olyan terület van, ahol a munkaerőhiány enyhítésére örömmel vennék a külföldi szakemberek érkezését. Az egyik ilyen terület az egészségügy. 

 

Komoly akadály jelenleg, hogy még az uniós országok elfogadják egymás diplomáit, addig az ukrán végzettséget igazoló dokumentumokkal ez nem működik, és nincs a két ország között olyan megállapodás, ami ezt könnyíthetné. Még ennél is nehezebb a helyzete azoknak a harmadik országból érkezett orvosoknak, ápolóknak, akik Ukrajnában dolgoztak, de nem ott szerezték diplomájukat. Az dokumentumok elismerésének gyorsítására már tettek lépéseket a hatóságok.

 

Sok esetben jelent nehézséget az is, hogy a menekültek ukránul és oroszul beszélnek csak. Igaz a Magyar Orvosi Kamaránál jelentkezett olyan üzemorvos, aki kifejezetten ukrán anyanyelvű munkatársat keres, mert sok itt dolgozó ukránt kell ellátnia, de nem ez az általános.